Ennek az előzménye 2010. februárjában történt, amikor is megállapította a fül-orr-gégész, hogy orrsövényferdülésem van, ezt bizony meg kell operálni. Annak rendje, és módja szerint meg is történt a beavatkozás, viszont az elvárt javulás helyett 12 éve folyamatosan úgy élek, mintha náthás lennék, annyira nem szelelt az orrom.
Bár nagyon zavart, de nem is merült fel bennem, hogy ez lehetne másképp is, de Istennek, és egy barátnak hála, találtam egy sebészt, aki elszörnyedve állapította meg, hogy ’’S’’ alakú az orrsövényem, és ahol a levegőnek kéne áramolnia, ott össze van nőve a porc, ezért nem kapok levegőt, csak a számon. Azonnali műtétre írt ki, és mire kettőt pilláztam, hétfőn reggel 8-kor már a műtőben néztem a hatalmas lámpákat, éreztem, ahogy hevederekkel biztosítanak a műtő asztalhoz, hogy vérnyomásmérőt kapcsolnak rám, és elkezdték adagolni az altatót. (Hajnalban a kórházba menet meg sem szólaltam az úton, csak azt mantráztam, hogy minden a lehető legjobban alakul… csak mert iszonyatosan féltem. Valahogy fejembe fészkelt a gondolat, mi van, ha nem ébredek fel?! Az emberem persze nyugtatott, hogy ne legyek már hülye, miért ne ébrednék fel… 
)
Órák múlva a kórteremben tértem magamhoz, akkor tudtam meg, hogy egy 2,5 órás műtét kellett ahhoz, hogy elvégezzék a korrekciót, és helyreállítsák az előző műtéti ’’bakikat’’. Mondta is a doki, hogy amit el lehetett barmolni, az el volt, csoda, hogy egyáltalán kaptam levegőt, és hogy teljesen újra kellett építeni belül az orrom.
Újból csak hála a doki ügyességének, mert az égegyadta világon nem látszik semmi, és azon kívül, hogy a hétfő éjszakám maga volt a rémálom, mostanra ’’csak’’ olyan érzés, mintha komolyabb arcüreggyulladásom lenne. Mondjuk levegőt továbbra sem kapok normálisan, de óráról órára egyre jobb, mit is várhatnék, hiszen minden fel van bolydulva az arcomban. Le kell lohadnia a duzzanatoknak, aztán jöhet a friss levegő!
Na igen, a friss levegő… Ezért kezdtem neki ennek az írásnak…
Ugyanis a múlt héten vett jácint tegnapra nyílt ki, és ahogy belefúrtam az orrom a virágjába, óriásit szippantottam, és… és semmi… Jesszus Mária!!! Mi van? Kirohantam a fürdőbe, fújtam a csuklómra a kedvenc parfümömből, de megint semmi. Gondoltam a hűtőben a füstölt szalonna, de semmi. Bármit szagoltam, egy illatmolekula nem jött át! 
Naná, hogy egyből pánikba estem, és megnéztem a neten, mi okosat írnak?! Hát azt, hogy nem gyakran, de előfordul szaglásvesztés, ami 3-6 héten belül visszajön, mindössze az emberek 1%-ánál marad meg tartósan, élete végéig.
Na neeee!!! Az nem lehet!!
Minden pozitív hozzáállásomat össze kellett kaparnom, hogy én természetesen a 99%-ba kell tartozzak! Az nem lehet, hogy ezentúl ne érezzem a virágok és a tavaszi szél, vagy a tenger illatát!!! Mit mondjak, megrogytam. Mert hiszek, tudjátok, hogy hiszek, de az az 1% is hisz (gondolom én). A barátnőm persze kiröhögött, hogy milyen egy türelmetlen Kos vagyok, mit várok, miután a hét elején bombázták szét az orrom? Még szivárványt is látott, míg beszéltünk, és azzal biztatott, ez egy égi megerősítés arra, hogy visszajön a szaglásom, csak ne türelmetlenkedjek.
Hát igen… türelem… A bőrömből nem tudok kibújni. Egy türelmetlen Kos vagyok, mindent ma, vagy még inkább tegnap. A ’’türelem’’, és a ’’nyugi’’ azok a szavak, amik nincsenek a szótáramban, és ha valaki mégis ilyet mond nekem, belobban a fejem, a szememből villám csap ki rá, és sújtja porrá… (a családom időnként bedobja a levegőbe, és jókat szórakoznak rajtam 
).
Na de a lényeg… Tegnap késő délután befújtam az orromba azt a tengeri sós spray-t, amit felírt az orvos, visszamentem a szobába, és hirtelen valami furcsa történt! Megcsapta valami illatfoszlány az orrom! A Jácint volt az!!! Odamentem, belefúrtam az orrom a virágba, és igen! Úgy éreztem, berobban a tüdőmbe ez az illat orgia, és átjárja az arcom minden üregét! Olyan eufóriát, amit éreztem, mint egy bakkecske, ugráltam örömömben, és a végtelen hála, ami elömlött bennem! 
Egy újbóli megerősítés, hogy mennyire természetesnek veszünk mindent, pedig mennyire nem az! Még egy ilyet is, hogy friss levegő áramlik az orrunkba, beszívni a tavasz, vagy a karácsony narancsos, fahéjas illatát! Ezekért nap, mint nap tudatosan hálát adok, és írom be a Hála naplómba.
És ha biztosan tudok valamit, az az, hogy a hála érzése mindig velem lesz, minden pillanatomban, minden lélegzetvételnél!
Köszönöm! 